1988-óta játszunk együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Esküvőkön, bálokon, egyéb rendezvényeken szolgáltatunk élőzenét. A zenekar egy dobosból (Ringo), egy gitárosból (Ungi), egy billentyűsből (Cerka) és egy szaxisból (Fater) áll alapfelállásban. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy élő dobbal dolgozunk, néha persze a kidolgozott hangzás miatt mi is igénybe vesszük a mai technikát.Alapvetően Budapesten és környékén vállalunk bulikat, de az országban bárhová el tudunk menni.Profi hangosítással rendelkezünk, melyet helyszíntől függően (a kis termektől egészen a szabadtéri színpadig) tudunk variálni. A Hangszerek menüpontban ezekről bővebb leírást is lehet találni.Ungival és Faterral a Dunakanyarban és Budapesten legendás hírű ELTER Zenekarban voltunk oszlopos tagok, de mivel ez az együttes feloszlott, új csapatot alakítottunk Sziporka Band néven. Együtt dolgoztunk olyan neves zenészekkel, mint például Tomsits Rudolf, Balogh József, Gyenes Béla. Zenekarunk több tagja is a BM Kékfény Big Band-jében játszott. Mindenki haknizott külföldön (hajókon, Németországban), Fater több, mint tíz évet! Egyébként én gödöllői vagyok, Ungi budapesti Ringo kerepesi Fater pedig Kistarcsán lakik.


A zenekar